2012. június 27., szerda

Pásztor győzelme

Nevükön kell nevezni a dolgokat. Ezzel a címmel közöl interjút a Magyar Szó, Pásztor István VMSZ-elnökkel, akit a napokban a tartományi képviselőház elnökévé választottak.
Jó, tegyünk úgy.
Pásztor István megdolgozott érte, és a vajdasági és a szerbiai konstellációban szemlélve a folyamatokat meg is érdemelte ezt a tisztséget. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) beleadott apait-anyait, s a vajdasági magyar pártok közül a legjobb eredményt valósította meg. Tény, hogy a vajdasági parlament új elnöke és pártja – sok más szerb párttal szemben – következetesen tartotta magát a májusi választásokra előkészített programjához. Vajdaságért – egy normális Szerbiában hangoztatták Vajdaság-szerte, s egy-egy szűkebb körben elhangzott magyar-vonatkozású ígérettől eltekintve, valóban a regionális versenypárt jelent meg a színen.
A kérdés most az, mit hoz ez a fejlemény magának Pásztornak, mit a VMSZ-nek, s talán nem utolsó sorban a Vajdaságnak?
Azzal, hogy Pásztor került a tartományi szintű első tisztségek egyikébe, a Tadic-féle Demokrata Párt (DS) végre döntött. Kasza helyett Pásztort ütötte főmagyarrá. Hogy ez a politikai pozíció, s még az átkosból itt ragadt megnevezés, aminek a parlamenti elnöki tiszt csak megjelenési formája, mennyire stabil, azt ebben a pillanatban, sok más külső körülmény miatt (figyelemmel elsősorban magának a DS-nek a helyzetére) nehéz meghatározni. Egy biztos: erre és az ilyen posztra a szerb nemzeti érdek szempontjából szükség van. Nagy változásokra tehát nem lehet számítani.
Az eddigi felkent, Kasza József bukása véglegessé vált. A DS „belső titkos tanácsosa” a VMSZ elnöki posztjáról való (kényszerű?) távozása után évekig politikai fegyelmezőeszközként állt a DS rendelkezésére. (Néha önszorgalomból is.) Pásztor ezt többször megtapasztalhatta. Most azonban, a DS-es Blic c. napilapban megjelent, Kasza tevékenységét nyilvánosan taglaló, súlyos vádakat felsorakoztató cikksorozat után, közötte és a szerb párt közötti kivételes politikai nexus megszűnni látszik.
A VMSZ számára az, hogy Pásztor vállalta a tartományi parlament elnöki posztot is, új helyzetet teremt. A pártelnöki és az egyik legfontosabb szerbiai közjogi vezető funkció egyidejű betöltése valójában azt jelenti, hogy a szerbiai politikai színtéren nincs többé jelentős, a tényleges magyar autonómia érdekképviseletét prioritásként vállaló vajdasági magyar politikai erő.
Van viszont egy olyan magyar politikai szervezet, amely pártként, s immár egy a hatalmi intézményekben is csúcstisztséget betöltő vezetőjén keresztül, maga az élő bizonyíték. Arra, hogy a vajdasági magyar politikai elit meggyőzően nagy része feltétel nélkül vállalja a teljes politikai integrációt. Persze nem a magyar nemzeti integrációt. A párt- és a tartományi parlamenti elnök posztjának egyidejű betöltése voltaképpen nem más, mint a megbízhatóság, s a feltétlen politikai lojalitás nyilvános felmutatása.
Ilyen politikai tudathasadásos – de jelentős hatalmi jogosítványokkal járó – helyzetben vajdasági magyar politikus sem a szocializmusban, sem az azt követő több mint két évtizedes időszakban nem volt.
A DS-nek kétségtelenül hasznára válik ez a megoldás. A magyarok számára viszont, pont a háttérben egyre izmosodó beolvadási folyamatok miatt, aligha kedvező, hogy a megzabolázott Magyar Nemzeti Tanács (MNT) mellett egy újabb szerb dominancia alatt működő tisztségviselő igazgathatja az ügyeiket.
Ilyen kettős politikai vegyértékű magyar vezetők nincsenek sem Erdélyben, sem a Felvidéken.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy a vajdasági parlamentben a viszonylag gyenge, héttagú VMSZ-es képviselőcsoportnak a DS 58 emberével kell felvennie a küzdelmet, s azt is, hogy a DS-es csapatot esetleg egy okos magyar vezetheti, hát, nem lesz könnyű dolga. Különösen, ha mégis magyar érdeket tűz a zászlajára.
Végül, de nem utolsó sorban: a vajdasági magyarság szempontjából koránt sem mellékes, hogy négy vajdasági magyar párt (olyan amilyen) továbbra is talpon maradt. Most az a kérdés, hogy a szerb hatalomnak sikerül-e ezek vezetőit a morzsák morzsáiért korrumpálni, vagy sem. Ha ez akár egy magyar kis párt esetében nem sikerül, akkor bizony erre marad a magyar érdekek képviselete. Majd meglátjuk.

           Ágoston András
           Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL , X. évf. 138. szám, 2012. június 26.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése