2012. június 8., péntek

Nyílt levél a magyarkanizsai Rákóczi Szövetség, a Vajdasági Magyar Szövetség és Magyarkanizsa Község Önkormányzata részére

 Tisztelt Hölgyeim/Uraim!
Levelünkkel szeretnénk kísérletet tenni arra, hogy felébresszünk lelkiismeretükben némi bűntudatot és szembesítsük Önöket azzal a meghunyászkodó magatartással, amit képviselnek. Szinte még meg sem száradt a tinta a megszerzett képviselői mandátumuk igazolásán, máris sikerült több ezer délvidéki magyar számára káros döntést hozniuk. Nevezetesen, a hetedik délvidéki EMI-tábor ellehetetlenítéséről és kiűzéséről van szó.
Kávai Szabolcs, a Rákóczi Szövetség vezetője és a VMSZ tartományi egyéni jelöltje alig kéthete került be a tartományi képviselőházba, és első lépésként azzal ,,hálálta meg”  a rá leadott szavazatokat, hogy kihátrált az esemény szervezése mögül, azzal a mondvacsinált indokkal, miszerint ,,a szélsőjobb és a szélsőbal támadásai felerősödtek”. A Rákóczi Szövetség és az őket vezénylő VMSZ azonban nem indokolta meg, hogy miben is nyilvánúlt meg a nyomásgyakorlás. És láss csodát, a szervezet álláspontjának közzétételét követően Magyarkanizsa Község Önkormányzata sem késlekedett mosni kezeit, és megvonta az EMI-tábor területhasználati jogát.
Hölgyeim és Uraim, nem a szerb állam vagy a belügyi szervek tiltották be a családias hangulatú zenés-kulturális eseményt, hanem Önök tettek szándékosan keresztbe. Nyilván, a VMSZ vezérkarának utasítása alapján egyetlen önkormányzat sem adhatott engedélyt a háromnapos eseménynek, ezért az Egyesült Magyar Ifjúság kényszerből úgy döntött, hogy Szegeden szervezi meg a ,,délvidéki” EMI-tábort.
És minek köszönhető az Önök lépése? A válasz is igen egyszerű. A céljuk beszüntetni és elnyomni mindent, ami ellenkezik a VMSZ lagymatag politikájával, illetve lehetőséget biztosít a hibáikkal való szembesítésre. Márpedig, az EMI-tábor a nemzeti érzelmű délvidéki magyarok találkozóhelye, ahol itt-ott elhangzottak kritikák is az Önök számlájára. Ahelyett, hogy ebből tanulnának, inkább a már ,,jól bevált” kommunista módszereikhez nyúlnak. Nem csodálkozunk.
Eközben, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) meg sem mer, valójában, nem is akar nyilatkozni, habár a délvidéki EMI-tábor az MNT kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénye, amelyre külön figyelmet és gondott kellene fordítson. Persze, a rendezvényből sem az MNT-nek, sem a VMSZ-nek nem lenne haszna, ,,csupán” annak a több ezer délvidéki magyarnak, aki minden évben várja ezt a három napot.
Sajnálom, hogy rövidlátásuk semmit sem változott. Az utóbbi négy évben hiába gyűrtek maguk alá intézményeket és médiumokat, szavazóik közel egyötödét így is elvesztették. Ezért kérem Önöket, hogy álnemzetieskedés és nem létező eredmények fitoktatása helyett próbáljanak meg az átlag délvidéki magyar polgárok fejével is gondolkodni, legalább ilyenkor.
Tisztelettel,
László Bálint, az MRM elnöke
és
Horváth Dániel, az MRM magyarkanizsai önkormányzati képviselője
Szabadka-Magyarkanizsa, 2012. június 8.

1 megjegyzés:

  1. Bírom ezt az egymás pocskondiázását és az újságban mindennek kiteregetését. Nem lenne eredményesebb, ha leülnének és közös nevezőre jutnának. Mind kevesebben vagyunk mi magyarok, és még ezt a kis közösséget is szét kell zilálni.Tudják melyik család sikeres és erős, ahol szeretet van, segítőkészség, és idő, türelem arra, hogy az adódó problémákat otthon az asztalnál beszélik meg és családon belül meg is oldják.

    VálaszTörlés