2012. június 4., hétfő

Kismamát bántalmaztak Szabadkán

A menekültek kétszer is hasba rúgták a terhes asszonyt

A szabadkai Zentai úti temetőben szombaton délelőtt négy férfi megtámadott egy hat hónapos várandós kismamát. A kismama bár nevét nem vállalta, elmondta, hogy egy éves kislányával indult haza a szüleihez és a temetőn akart keresztülvágni.
– A sírok közül egyszer csak négyen kiugrottak elém, és el akarták venni a táskámat. Amikor az egyikük, akin egy piros színű szabadidőnadrág volt, a táskámért nyúlt, megütöttem, erre ő hasba rúgott. Egy másik is a táskám irányába nyúlt, de őt is megütöttem, ő ekkor viszont felborította a babakocsit, amiben a kislányom ült, majd ő is hasba rúgott. Annyira görcsöltem, hogy már nem bírtam felállni, hanem odamásztam a kislányhoz, hogy felemeljem, mert nagyon sírt, és mire megfordultam, a támadók már elmenekültek – meséli a hölgy a történteket.

A bevándorlók a Zentai úti temetőbe járnak vízért (Fotó: Molnár Edvárd)

Az asszony azonnal értesítette a rendőrséget, akik mintegy tizenöt perc elteltével értek a helyszínre, felvették a vallomását, meg lezárták a környéket és a személyleírás alapján próbálták felkutatni az elkövetőket, de nem találtak senkit sem. Közben hívtak egy mentőt is, hogy a kismamát beszállítsák a kórházba. Az anyuka jól van, szerencsére a babának sem lett baja és az egy éves gyermek sem sérült meg, mert a fűbe esett.
– Igazából nem ijedtem meg tőlük, de a kislányomat nagyon féltettem. A rendőrök azt mondták, hogy ha valami eredményre jutnak, értesítenek, és ha sikerül elfogniuk az elkövetőket, bíróságra kerül a dolog. Amióta itt vannak a menekültek, ezen a környéken több támadás is történt már, az egyik ötven év körüli asszonyt a szomszédból pedig kis híján megerőszakolták. A környékbeliek a temetőn keresztül járnak a boltba, a gyerekek az iskolába, mert így sokkal rövidebb az út, a menekültek pedig ott tanyáznak a közelben. Az emberek félnek, nem engedik a gyerekeket egyedül erre járni, de most már az asszonyok sincsenek biztonságban egyedül. 

s.l
Magyar Szó, 2012. június 4., 1. és 4. o. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése