2012. február 12., vasárnap

A mostohagyerek neve: Szabadkai Rádió (?)


Szinte már megszoktuk, hogy legalább évente egyszer igencsak felforrósodik a levegő és a hangulat a Szabadkai Rádió körül. Így történt ez a minap is, a Községi Képviselő-testület ülésén, amikor a tájékoztatási bizottság munkájáról szóló napirendi pont megtárgyalását kezdték taglalni a képviselők.

Bérelt székházban kénytelen működni

Almási Szilárd, a Községi Képviselő-testület egyik tanácsnoka, annak a véleményének adott hangot, hogy a városi testületben nem minden szakbizottság végzi kifogástalanul a munkáját:
– A szabadkai parlamenten belül léteznek olyan szakcsoportok, amelyeket szándékosan úgymond parkoló pályára szorítottak/kényszerítettek, és amelyeknek a munkáját éppen emiatt, teljességgel ellehetetlenítették. A tájékoztatási bizottság alelnökeként úgy vélem, hogy egyáltalán nem abból a célból alakultunk meg, hogy az elénk tárt ügyekben csak bólogassunk, hogy minden beterjesztett javaslatot/indítványt vakon megszavazzunk, hanem kizárólag szakmai alapon meghozott döntéseket szeretnénk. És mivel már jó ideje nem tudtunk érvényt szerezni e törekvésünknek, ezért úgy döntöttünk, hogy valamilyen módon bojkottálni fogjuk ennek a testületnek a munkáját. És tesszük ezt mindaddig, amíg el nem érjük azt a célunkat, hogy a Vajdasági Magyar Demokrata Párt soraiból kerülhessen ki a soron következő elnök. Addig nem is kívánunk részt venni a bizottság munkájában.
A Szabadkai Rádió Közvállalat nem rendelkezik saját épülettel, és emiatt kénytelen bérleti díjat fizetni. A város polgármestere korábban már ígéretet tett arra, hogy belátható időn belül rendeződni fognak az intézmény helyiséggondjai. Erre azonban mind a mai napig nem került sor. És így az amúgy is szűkös költségvetéséből kénytelen még erre a célra is áldozni. Ráadásul már adóssághátralékot is felhalmozott, amelyet most kamatostól kényszerül törleszteni.

Az elmaradt szülinapi ajándék

Amikor úgy másfél évvel ezelőtt Toni Bedalovot kinevezték a Szabadkai Rádió igazgatójává, egyik első intézkedése az volt, hogy a magyar szerkesztőségben megvonta a bedolgozók, a külső munkatársak tiszteletdíját. (Mintha az e címen kifizetett összegen hatalmas pénzeket lehetett volna megspórolni!) Nem sokkal ezután a szerkesztőség kénytelen volt egy ideig felfüggeszteni egyes műsorainak a sugárzását, kizárólag anyagi okok miatt. A médium siralmas pénzügyi helyzetét csak tetézte (vagy inkább: betetőzte!) az, hogy a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatukat minden megindoklás nélkül elutasították. Történt mindez alighanem a legerősebb vajdasági magyar párt hathatós közreműködésével, amelynek megkérdezésével és tudtával zajlott az akkor éppen 42 éves Szabadkai Rádió pénzügyi „hintáztatása”. Magát a semmit kapta akkor születésnapi ajándék gyanánt. Hogy azért egy huncut csavar is legyen a történetben – mintegy szép happy endként --, azok, akik az egyik kezükkel egy nagy összeget elvettek a magyar szerkesztőségtől, a másik kezükkel egy kicsinyke kis összeget mégis feléjük nyújtottak.
– A VMDP szabadkai szervezete keményen lobbizott azért, hogy a rádió külmunkatársai akármilyen úton-módon, de megkaphassák az elmaradt tiszteletdíjukat. Indítványoztuk, hogy a Községi Képviselő-testület tagjai mondjanak le egy havi fizetésükről, s azt utalják át a médium számlájára. De mivel ez az ötlet nem aratott túl nagy tetszést a szabadkai honatyák között, ezért a községi költségvetésből juttattak a számukra 200 ezer dinárt, amolyan tűzoltásként, gyorssegélyként – mondta Almási Szilárd.
Németh Ernő, a magyar szerkesztőség megbízott főszerkesztője most úgy nyilatkozott, hogy az intézmény sorsa továbbra is bizonytalan. Annyit lehet csak tudni, hogy éppen a soron következő választások lebonyolításáig (micsoda véletlen!) megoldottnak látszik az anyagi helyzetük. Egészen konkrétan: júniusig megvan a pénz a kifizetésekre. Utána viszont marad továbbra is a bizonytalanság.

Kötélhúzás?

A háttérben, a színfalak mögött persze szakadatlanul zajlik a birkózás a Demokrata Párt és a legerősebb vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség között, hogy melyik politikai szervezet szerezzen nagyobb befolyást ebben a szabadkai sajtóházban.
– Mi úgy látjuk, hogy az itteni magyar pártok által megválasztott képviselőket folyamatosan kiszorítják a Szabadkai Rádió Közvállalat héttagú igazgatóbizottságából. Márpedig ha így van, akkor gyakorlatilag nemigen akad ember, aki érdemben képviselni tudná a magyar szerkesztőség érdekeit. Leginkább az egyetlen általunk választott tagra, a szerkesztőség egyetlen emberére nehezedik minden súly.
A Községi Képviselő-testület ülésén elfogadták a Szabadkai Rádiónak a 2012-es évre szóló munka- és pénzügyi tervét, annak ellenére, hogy ezt a tájékoztatási bizottság korábban nem támogatta. Komoly kifogásokat emelt vele szemben például Dévavári Zoltán képviselő is, aki leginkább azt hiányolta, hogy a dokumentumban szinte nem is esik szó arról, hogy miként, milyen irányban kéne a jövőben fejlődnie az egyelőre még városi alapítású médiumnak. És mivel sem a pénzügyi, sem pedig a helyiséggondjait nem sikerült megoldani, ezért Dévavári Zoltán lemondott a tájékoztatási bizottságbeli tagságáról.

Szabó Angéla
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/92/A-mostohagyerek-neve-Szabadkai-Radio.html, 2012. február 10. [22:12]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése