2012. február 22., szerda

Hátrányos megkülönböztetés?


Pontosítani kell a szerb nyelv tanítására vonatkozó előírásokat – állapítja meg a tartományi ombudsman


Közleményben szögezi le a tartományi ombudsman hivatala, hogy két hónap után sem tud választ adni arra a beadványra, amelynek alapvető felvetése az volt, hogy az előírások hátrányosan megkülönböztetik azokat a szerbtanárokat, akik a nemzeti közösségi tagozatokon adhatnak elő. Az ombudsmani hivatal ugyanis ennyi idő után sem kapott választ, hanem a minisztérium és a tartományi szervek közötti levelezgetésnek a tanúja, ami a hivatal szerint potenciális rendszerbeli diszkriminációt sejtet.
A hivatalhoz tavaly októberben fordult egy sérelmezett, és rámutatott, úgy érzi, sérültek a jogai, amikor tanári munkahelyre pályázott egy vajdasági középiskolában. Az adott iskolában nem vették fel a szerb tagozatra szerbtanárnak, mert a diplomája olyan szerbtanári oklevél, amely a nemzeti kisebbségek tagozatain való tanításra vonatkozik, holott a sérelmezett szerint ez nem így van, oklevele egyaránt feljogosítja a szerb nyelvű tagozaton való szerbnyelv tanításra, és a nemzeti kisebbségek tagozatán való tanításra is. Ennek bizonyítására a sérelmezett mellékelte eredeti oklevelét, és ennek hivatalos magyarázatát az egyetemi kar részéről.
Az ombudsman a tisztánlátás után nyomozva több logikátlanságra és potenciális rendszerbeli diszkriminációra bukkant. Eszerint az oktatásügyi és tudományos minisztérium egyes szabályzatai nem ölelik fel az Újvidéki Egyetem által kiadható végzettségeket, vagy pedig különféle módon és logikátlanul magyarázzák az elhelyezkedési feltételeket a középiskolákban és a gimnáziumokban. Habár a nemzeti kisebbségek tagozatain tanító szerbtanári végzettség alapvetően azt kellene jelentse, hogy az ilyen végzettségű személy alapvetően a szerb nyelvű tagozatokon jogosult munkára, a gyakorlatban azzal kell szembesülnie, hogy csak a nemzeti kisebbségek nyelvén szervezett oktatásban juthat munkához, és nagyon ritkán alkalmazzák a szerb nyelvű oktatásban. Megfigyelhető az is, hogy a nemzeti kisebbségek nyelven működő osztályokban gyakran olyan személyek adnak elő, akik nem beszélik az adott kisebbség nyelvét, vagy nincs megfelelő tanári végzettségük – állapítja meg az ombudsmani hivatal. A közlemény szerint az ombudsman tavaly novemberben felhívta az illetékes minisztérium figyelmét a vitatott szabályzatokra, ezt követően decemberben az illetékes tartományi titkársághoz fordult, amely januárban visszajuttatta a kérelmet a minisztériumnak, tekintettel arra, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozik a végzettség megnevezése és pontos szabályozása. Ettől függetlenül a hivatal leszögezi, hogy nagy szükség van a nyelvtanulás hosszútávú és hatékony rendezésére, különösen azokban a környezetekben, ahol a nemzeti kisebbségek képviselői túlsúlyban vannak, mert egyaránt fontos, hogy ilyen környezetekben élő nemzeti kisebbség jól elsajátítsa a szerb nyelvet, mint ahogyan az is, hogy a szerb közösség megtanulja a kisebbség nyelvét – áll többek között a közleményben.

Magyar Szó, 2012. február 21., 9. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése