2011. december 21., szerda

A válság és az adó 5000 céget zárt be Vajdaságban


Vajdaságban az elmúlt két évben került lakat a legtöbb cégre, ha az újonnan nyíltak és a bezártak közötti arányt vesszük. Az állami adók mellett, amelyek lehetetlenné teszik az ország más részén is a vállalkozásokat, az itteni, vajdasági cégeket még a helyi önkormányzatok adói is sújtják, de megfizettek azért is, mert közismert, hogy a vajdaságiak a legrendesebb és legrendszeresebb fizetők az országban, s lelkiismeretesen teljesítik minden kötelezettségüket.
A szerbiai munkaadók uniójának (UPS) legfrissebb adatai szerint Vajdaságban 2010. január 1-je és 2011 szeptember 1-je között 10,5 százalékkal több gazdasági társaság szűnt meg az újonnan alakultak közül, mint korábban.
Hogy ez Vajdaság számára mennyire elkeserítő és riasztó adat, legjobban bizonyítja egy másik adat adat, mely szerint ugyanebben az időszakban mondjuk Belgrádban, a gazdasági társaságok mindössze 3,4 százaléka tett lakatot vállalkozására. Ez voltaképpen a megszüntetett és az újonnan nyitott vállalkozások közötti arány, ami azt jelenti, hogy Vajdaságban az elmúlt 20 hónapban 100 újonnan nyílt cégre 115 bezárás jutott. Összehasonlítás végett, az UPS adatai szerint ez az arány Dél-Szerbiában 5,8 %.
Az unió hivatalos statisztikai adatokat is közöl, amelyek szerint tavaly márciusban Vajdaságban 30.467 gazdasági társaság volt, 2011 augusztusában pedig 26.607. A kisvállalkozókat is beleszámítva tavaly márciusban Vajdaságban 89.635 bejegyzett cég volt, idén augusztusban viszont már csak 84.439. A pontot az i-re a foglalkoztatottak száma teszi fel, tavaly májusban 493.185 embernek volt munkája, idén augusztusban pedig már csak 459.853-nak.
Egy illetéket háromszor is megfizettetnek
„Vajdaságban csak a kommunális illetékek vonatkozásában előfodulhat, hogy egyik községben a húszszorosa a másik községben megszabottnak”, mondja Dragoslav Rajić. „Minden helyi önkormányzat illetéket vezet be a közvilágításra, a közfelületek használatára, a zöldfelületek használatára... Mindegyik csak azt nézi, hogyan kopaszthatnák meg a vállalkozókat, s így egy illetéket, mondjuk a környezetvédelmit, köztársasági szinten fizettetik meg, de megteszik ezt a helyi önkormányzatok is... S éppen Vajdaságban – ugyanezen törvény alapján, ugyanezen a jogalapon, még egy környezetvédelmi és erdővédelmi illetéket fizettetnek meg. Így azután ugyanazt az illetéket három szinten is megfizettetik, ami sehol másutt nincs a világon, csak nálunk. (Dnevnik)
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12734/A-valsag-es-az-ado-5000-ceget-zart-be-Vajdasagban.html, 2011. december 20. [17:03]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése