2011. december 27., kedd

Németh Zoltán viszontválasza – és vége a vitájuknak


Tisztelt Csaba,
szerencséd, hogy úrnak szólítottál.
Nemcsak téged lepett meg az, hogy elvállaltam jelenlegi posztomat, hanem másokat is. (Mellesleg már voltam főszerkesztő-helyettes, de a főszerkesztő leváltott, és voltam már leváltott szerkesztő is, leváltott főszerkesztő még nem, de nem is leszek, ugyanis főszerkesztői ambícióm nincs.) Hidd el, hogy nem azért vállaltam el ezt a posztot, hogy reggeltől estig bent üljek a szerkesztőségben, és kezdve a tiszteletdíjas újságíróktól, a nyugdíjas újságírók gondját, baját orvosoljam. Egészen más motivált. Éspedig az, hogy megpróbáljam a lapot a kilencvenes évek tisztaságában tartani. Bevallom, nem mindig sikerül, mint ahogy ez nem sikerült az általad, jogosan felemlített példa esetében sem. Három nappal ezelőtt magam tiltakoztam a sok Pásztor interjú és szöveg ellen. Igen, ott koccintottam vele Szabadkán, de neked tudnod kell, hogy egy vérbeli újságírónak mindenkivel koccintania kell, még azzal is, aki elfordítja tőle a fejét. Koccintottam már Karadžićal, de paroláztam már Šešelljel, még jó néhány olyan emberrel, akik véleményével egyetérteni sem akkor, sem ma nem tudok. Távol áll tőlem, hogy Pásztor Istvánt e társaságba soroljam. A keddi operatív ülésen szóvá tettem, mindazt, amiről ezzel kapcsolatban kifogásoltál, de nem azért mert erre Te hívtad fel a figyelmem, hanem mert jómagam is ilyenkor a szakmát helyezem előtérbe. Ezeket a túlkapásokat mellesleg azok a szerkesztők követik el, akiket Te hagytál örökségben. Tény, hogy a jelenlegi főszerkesztő senkit sem cserélt le közülük, de nem azért, mert egy-egy esetben ezt nem tette volna meg, hanem azért, mert – és ezt Te is jól tudod – a választék nem túl nagy.
Igen, a szerkesztőbizottságnak én is a tagja voltam, ezért írtam azt, hogy időnként megkerülted azt döntéseid során. Sajnos, tagként többször is ezt tapasztaltam. Tény, hogy a szerkesztőbizottságon vitatkoztunk a lapelemzésről, és tettük ezt a szerkesztőségi üléseken is, de az is tény, hogy a lapelemzéseket nemcsak a szerkesztők írták, hanem kezdő újságírók is, sőt olyan szerkesztők is, akik még nem értek meg erre a feladatra, de szerkesztőkké emelte őket a magasztos. Nem kell hosszasan ecsetelnem azt, hogy a Magyar Szó az elmúlt szűk egy évtizedében milyen változásokon esett át, és milyen vérvesztességet szenvedett. És azt sem kell külön ecsetelnem, hogy a jelenlegi felépítés milyen szerkesztési és szervezési nehézségekkel jár. Emlékszem, hogy abban a korszakban, amelyet manapság mindenki magasról leköp, nemcsak engem, hanem egyetlen egy újságírót sem engedtek tíz évig a szerkesztői asztalhoz. A szakmát előbb teljes mértékben el kellett sajátítani. Sajnos, manapság – és nemcsak nálunk van ez így –, tapasztalatlan fiatalokat azonnal szerkesztővé tesznek – és tette ezt a Magyar Szó a Te főszerkesztésed alatt is.
Lapelemzés mindig volt a Magyar Szónál. A lapelemzés egy napilapnál soha sem az egész újság soronkénti átnyálazását jelentette, hanem a hibák és a jó dolgok felsorolását. Ez a feladat a főszerkesztő és a szerkesztők napi összejövetelének volt a témája és soha sem voltak terhelve vele az újságírók, akiknek a véleményét az említett testület meghallgatta ugyan, de parancsba nem volt adva nekik, hogy referáljanak.
A legjobb cikkek díjazásának intézményét magam is támogattam. Időközben azonban láttam, hogy ez az intézmény sem úgy működik, ahogy kellene, és azt hiszem, hogy ezt magad is láthattad, mert a „Best of” hanyagolása részedről nem azért történt, mert a cégben jelentős mértékben késnek a fizetések, egészen pontosan egy hónapot késik, és még főszerkesztő voltál, amikor a „Best of”, illetve a legjobb havi teljesítményért járó díjak több hónapot késtek. Mellesleg a „Best of” kapcsán sem kérted ki soha sem a szerkesztőbizottság véleményét, valószínűleg azért, mert tudtad, hogy nem mindig támogattuk volna döntésedet.
A talpnyalásról pedig csak annyit, ha ezt nem tetted, akkor Te voltál a Magyar Szó történetében az első főszerkesztő aki mentes e nemes cselekedettől. (Persze a talpnyalást is különböző módon lehet végezni, diszkréten, vagy teljes nyilvánossággal, és ez a Magyar Szó 67 éves fennállása alatt ki-ki saját belátása, ízlése és adott pozíciója szerint gyakorolhatta). A gyanú azonban a Te esetedben is fennáll. Ismertem egy embert, aki a kilencvenes években egy másik ember talpát nyalta, oly módon, hogy minden magyar értelmiségit írásaiban sorra a sárba taposott, mindenkit, akinek a talp nem tetszett. Különös egybeesés, hogy ugyanez az ember a Te főszerkesztésed alatt a Magyar Szóban ismét megszólalhatott, nem egyszer gyalázkodóan, ócsárolva más munkáját, ugyanabban a stílusban, ahogy tette ezt annak idején, a talp megbízásából. Talán abból vezérelve, ha más munkáját a sárba tapossa, akkor az ő, vagy a talp hordozójának munkája nemesebbé válik. Ezért gondolom, hogy – még ha tiltakozol is ellene – kissé Te is a mindenkori főszerkesztő hibájába estél. Lehet, hogy akaratlanul, de az is lehet, hogy a mindenkori főszerkesztő egyik feladatkörébe tartozik kissé ez a nemes cselekedet is.
Ne haragudj, hogy nem szólítalak Úrnak, mert faragatlan, modortalan vagyok.
Ismételten és csakis baráti üdvözletem küldöm

Németh Zoltán

Ui. Én nem élek különböző blogokkal, így nem tudok veled ezen a fura valamin kommunikálni. Talán négyszemközt, vagy szerkesztőségi ülésen. Nemcsak a számítógépes kommunikációt, hanem még a telefont is személytelennek tartom. Ezért jó volna találkoznunk. Ami viszont engem illet, e vitát, amelynek értelmét részedről indokoltnak tartok, ugyanis hamarosan újra főszerkesztő választás lesz (?), nem folytatom.
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/76/Nemeth-Zoltan-viszontvalasza-8211-es-vege-a-vitajuknak.html, 2011. december 27. [19:15]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése