2011. november 20., vasárnap

Kormányválság fél órára


Elhalasztották a rehabilitációs törvényről szóló ülést – A vallási és diaszpóráért felelős miniszter miatt bojkottálták a szavazást


A bejelentés ellenére csütörtökön (novmebr 17-én – B. A. megj.) nem tartották meg a rehabilitációs törvényről szóló parlamenti ülést, ugyanis a Szerb Megújhodási Mozgalom képviselői bojkottálták az előtte napirenden lévő szavazást – tudtuk meg Varga Lászlótól, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjétől. Az SZMM azt követelte, hogy a szerb kormány válaszoljon a Szerb Radikális Párt interpellációjára. Belgrád kormányválságot kiáltott, a szavazást pedig keddre (november 22-ére – B. A. megj.) halasztották.

(Fotó: Beta)

A Szerbiai Képviselőház az elfogadott napirend szerinti csütörtöki szavazás után új ülésen tárgyalt volna a módosított rehabilitációs törvényről. A szavazás azonban meghiúsult, ugyanis a Szerb Megújhodási Mozgalom képviselői tüntetésképp kivonultak az ülésteremből, így nem volt meg a szavazáshoz szükséges képviselőházi többség és a folyó ülés megszakadt – számolt be lapunknak Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője. Miután az SZMM-et jobb belátásra bírták és visszamentek a terembe, mégsem lett meg a szavazáshoz szükséges többség, ugyanis ekkor Mlađan Dinkić, a Szerbiai Egyesült Régiók elnöke hiánzyott a teremből.

– Az ülés hétfőn folytatódik, azonban aznap ünnep lesz, így nem tudni, hogy sorra kerül-e a rehabilitációs törvényről szóló új ülés is – mondta Varga.

Az ülést először hétfőre halasztották, de mivel aznap Arkangyalok napja van, Slavica Đukić-Dejanović képviselőházi elnök keddre írta ki a szavazást.

A Szerb Megújhodási Mozgalom azért szakította félbe a szavazást, mert azt követelte a szerb kormánytól, hogy válaszoljon a Szerb Radikális Párt azon, kormányhoz intézett kérdésére, amelyben kérdésessé teszik Srđan Srećković vallási és diaszpóráért felelős miniszter munkáját.

Diósi Árpád
Magyar Szó, 2011. november 18., 1. és 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése