2011. október 14., péntek

Tőkés László a restitúciós törvényről


2011. október 12-én Tőkés László, Nyugat-Balkánért felelős európai parlamenti alelnök brüsszeli irodájában fogadta Ksenija Milenkovicsot, Szerbia Állandó Képviseletének helyettes vezetőjét.

A találkozó fő témája a nemrég elfogadott szerbiai restitúciós törvény volt, amely a kisebbségi magyarokat és németeket gyakorlatilag kizárja a jóvátétel és a kárpótlás iránt jogosultak köréből.
Tőkés László aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szerb restitúciós törvény a kollektív bűnösség elvét intézményesíti. Egy Európához csatlakozni kívánó ország részéről teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a lakosság egyes csoportjait hátrányos módon megkülönböztesse, a törvénynek ugyanis mindenki iránt azonos elbírálást kell alkalmaznia. A vajdasági magyar pártok és szervezetek is erélyesen tiltakoztak a jogszabály ellen. Tekintettel arra, hogy sérti az emberi jogokat, és ellentétben áll a csatlakozáshoz szükséges koppenhágai kritériumokkal, Szerbia uniós csatlakozásának is hátrányára válhat – jelezte az EP-alelnök.
Ksenija Milenkovic szerint a törvény nem diszkriminatív, ugyanis etnikumtól függetlenül, szerb állampolgárokra vonatkozik, semmiben nem sérti sem az emberi jogokat, sem pedig a koppenhágai kritériumokat. Az Európai Bizottság amúgy is figyelemmel fogja kísérni a törvény végrehajtását – mondotta.
Az Európai Parlament erdélyi alelnöke Szerbia integrációjának összefüggésében több más, nyugtalanító problémát is felvetett, mint amilyenek: a temerini helységnévtáblák megcsúfolása, a legutóbbi erőszakos cselekmény – szintén Temerinben –, valamint a magyar jelenlét kizárása a Vajdaság brüsszeli képviseleti irodájának avatóünnepségéről. A magyar EU-Elnökség mindvégig prioritásként kezelte a nyugat-balkáni országok, köztük Szerbia, csatlakozásának az ügyét, ezek után azonban változtatnia kell álláspontján – mondotta Tőkés László, aki maga is minden esetben kiállt emellett, tavaly ősszel pedig jószolgálati látogatást tett a szerb Parlamentben és az autonóm Vajdasági Tartományban. A visszaszolgáltatási és kárpótlási törvény módosítására vonatkozó felvetésére a szerb diplomataasszony azt felelte, hogy ennek semmi esélye nincsen.
A továbbiakban Szilágyi Zsolt kabinetfőnök arra kérdezett rá, fennáll-e a veszélye annak, hogy a közelgő választási kampányban Szerbiában újra előkerüljön a nacionalista, magyar- és Európa-ellenes retorika. Milenkovic asszony tagadta ennek lehetőségét. Mint mondotta, a kampány máris elkezdődött, és a gazdasági-szociális kérdések, valamint Koszovó ügye áll az előtérben.
Végül Tőkés László „a temerini fiúk” továbbra is orvoslásra váró ügyét vetette fel, a közös múlt jóvátétele és a szerb-magyar megbékélés távlatában. Ksenija Milenkovic ígéretet tett arra nézve, hogy utánanéz a bebörtönzött ifjak helyzetének, valamint a vajdasági képviselőiroda avatásán történteknek.

Brüsszel, 2011. október 12.
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése