2011. október 27., csütörtök

„A társadalom egyre szélsőségesebb”


Nenad Čanak: Magyarország Szerbia belügyeibe való beavatkozásának a vajdasági magyarok lehetnek a legnagyobb vesztesei

Választások előtti terepszemlét tart tagjai között a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetősége. Kedden este Szabadkára látogattak, ahol Nenad Čanak, a párt elnöke többek között a közelgő választási kampányról beszélgetett a tagsággal. A pártelnök újságíróknak nyilatkozva kifejtette: a társadalom egyre szélsőségesebbé válik. Mint megjegyezte, az úgynevezett patrióta csoportokat nem utcai „bandákként”, hanem terroristákként kell kezelni, ugyanis a terrorizmus azt jelenti, hogy egy adott célt erőszakkal kívánunk elérni. Szavai szerint ebből a szemszögből nincs különbség az al-Kaida és az Obraz, a Dveri, valamint a Naši 1389 szélsőjobboldali szervezetek között.

Nenad Čanak: Ahogy Szerbiának nem lehetnek intézményei Koszovóban, úgy Magyarországnak sem lehetnek intézményei Vajdaságban (fotó: Diósi Árpád)

– Senki sem foglalkozott a sajtóban azzal, hogy ki fizette ki a Dveri csoport plakátjait, akik nyíltan náci eszméket vallanak, de címoldali hír lett, hogy megtalálták azt a személyt, aki arra buzdította a polgárokat, hogy a népszámlálás során vallják magukat vajdaságinak. Tehát Szerbiában ma valaki nyugodtan lehet náci, de nem lehet vajdasági – sérelmezte a párt elnöke.
Kiemelte: Szerbia Oroszországhoz való közeledése az uniótól való távolodást jelenti, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az oroszországi nagykövet patriotizmusra oktatja a szerbeket, vagy, hogy Nišben orosz katonai bázist nyitnak. Az integráció, méghozzá válság általi megállítása, jelen esetben Vojislav Koštunica, Velimir Ilić és Tomislav Nikolić érdeke.
– A nagy orosz nemzetközi játékban Szerbia csupán egyszerű gyalogos a sakktáblán – szögezte le a pártelnök.
Véleménye szerint a kollektív bűnösség eltörlésével kapcsolatban a Vajdasági Magyar Szövetség és a szerb kormány között nem megegyezés történt, hanem a VMSZ egyszerűen feladta az eredeti ötleteit, és ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint a VSZL. Kiemelte, ebben a történetben a magyar állam nem viselkedett diplomatikusan, hiszen beleavatkozott Szerbia belpolitikájába.
– E beavatkozás legnagyobb vesztesei a vajdasági magyarok lehetnek, hiszen csupán idő kérdése, mikor fogják az úgynevezett Európa-barát pártok azzal vádolni őket, hogy meg akarják akadályozni Szerbia uniós csatlakozását, valamint azzal, hogy Magyarország gondoskodására hajtanak. Ahogy Szerbiának nem lehetnek intézményei Koszovóban, úgy Magyarországnak sem lehetnek intézményei Vajdaságban – érvelt Čanak.
Megjegyezte: a kollektív bűnösség körül kialakult vitában a VMSZ módosítási indítványa minden olyan Szerbia területén élő személyt felmentett volna a bűnösség alól, akik önkéntesen vettek részt a második világháborúban és háborús bűnöket követtek el, míg a VSZL álláspontja az volt, hogy a rehabilitáció folyamán bizonyosodjon meg azon személyek ártatlansága, akik úgy gondolják, hogy nem követtek el háborús bűnöket.
A VSZL elnöke szerint mihamarabb ki kell deríteni, hogy ki a felelős a koszovói történésekért, azonban a hatalmi koalíció védelmezi e személyeket, ugyanis a vizsgálat könnyen átalakulna a parlamenti ellenzék üldöztetésévé. Vélekedése szerint Tomislav Nikolić az, aki a legtöbbet tud az észak-koszovói történésekről.

dió
Magyar Szó, 2011. október 27., 4. o.


Hozzászólások (20):
http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-10-27_A_tarsadalom_egyre_szelsosegesebb.xhtml

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése