2011. szeptember 29., csütörtök

Megbékélést? Ezekkel? Így?

Tudják-e a kedves olvasók, hogy mi a különbség Vojislav Šešelj és Božidar Đelić, meg az általuk képviselt kisebbségi politika között? Csak annyi, hogy a Szerb Radikális Párt ultranacionalista vezetőjéről mindig tudtuk, hogy kicsoda. Ő nem hazudott akkor sem, amikor a Szerbiából elűzendő magyaroknak egy szendvicset ígért az útra, az itteni szlovák kisebbségnek pedig kettőt, mivel – úgymond - rájuk hosszabb út várt volna saját anyaországukig. Šešelj Đelićhez képest egyenes beszédű, nem sumákoló, következetes politikus. Most, a restitúciós törvény elfogadását követően érezzük csak igazán, hogy ez is egy fontos emberi erény. Šešeljről sosem föltételeztük, hogy jót akar a vajdasági magyaroknak, vagy a németeknek. Ugyanakkor vele szemben, a szerb kormány Párizsban tanult, igazi európéernek hitt alelnökéről sokáig azt képzeltük, hogy vérbeli demokrata, hogy az általános emberi és kisebbségi jogok vonatkozásában is szorult belé némi érzékenység a másság iránt. Mára kiderült, hogy benne és a holdudvarához tartozókban (ezen belül a néhány DS-es díszmagyarban) csak annyi találtatik ezekből a tulajdonságokból, mint a döglött lóban. Mert ha nem így lenne, akkor Đelić a vagyon-visszaszármaztatásról és kárpótlásról szóló törvényről zajló közvita során nem csak a II. világháború után Vajdaságba irányított, a kollektív háborús bűnösként elűzött németek meg a magyarok házait elfoglaló telepeseket és azok leszármazottait igyekezett volna megnyugtatni, hogy nem kell félniük, továbbra is kakukkfióka módjára élhetnek a másoktól elvett ingatlanokban, hanem mondott volna valami megnyugtatót a kisemmizettek felé is, mert hogy azok is emberek, és állítólag ennek az országnak az egyenjogú polgárai. De nem mondott és nem is tett semmit. Sem ő, sem cinkostásai. A szerb parlament DS irányítású kormánytöbbsége, benne a húsz éve pofátlanul magyar szavazatokért ácsingózó Nenad Čanak bandájával és Čedomir Jovanovićnak meg sleppjének a támogatásával simán megszavazta a történelmi léptékű jogszabályt, amely most 2011-ben ugyanazt sugalja, mint amit a ma már szinte mindenki által gyűlölt kommunisták 1944-45-ben mondtak a magyarokról és a németekről. Nevezetesen, hogy mi, magyarok és németek továbbra is fasisztának számítunk. Akkor is, ha 1944-ben karon ülő csecsemőként kerültünk a járeki haláltáborba. Ezt üzeni az elfogadott törvény. Meg azt, hogy a „megszállók“ összehasonlíthatatlanul nagyobb gazemberek voltak, mint a hírhedt OZNA által irányított véres kezű kommunista tömeggyilkosok, akik tízezer számra kínozták halálra az embereket. És ezek után beszéljünk a történelmi megbékélésről? Ezekkel? Tartással rendelkező épeszű ember ezt nem fogadhatja el. Mert a minap meghozott belgrádi törvényből is kiderül, amit eddig is tudtuk, hogy a szerbiai állami szervek képmutatóak, hogy hiányzik belőlük az együttérzésre, a lelkiismeretfurdalásra és az őszinte megbánásra való hajlam. És itt nincs különbség a kvázi demokraták, liberális demokraták, szociáldemokraták, meg a szélsőséges nacionalisták között. Egy banda ez mind. Utálnak bennünket kisebbségieket és kész. Ezek után csodálkozunk azon, hogy Temerinben miért harapózott el a fiatalok között a nemzetgyűlölet? Azért, mert a belgrádi hatalom úgy viselkedik, ahogy viselkedik. Ha tényleg a toleráns egymás mellett élést szorgalmazná, akkor a magyarok kárára erőszakoskodó szerb fiatalokat már 2004-ben példás módon kézre keríthette és megbüntethette volna, és akkor nem kerül sor arra, aminek ma vagyunk tanúi. A magyar fiatalokat a az állami szervek egyoldalú bénasága késztette önszerveződésre, mert csak a részeg szerb drogdílert megverő magyarok esetében hozott a bíróság olyan ítéletet, amely az elrettentés erejével hatott. Akkor egyértelmű üzenetet küldött Belgrád a kisebbségek felé: semmi szín alatt nem nyúlhattok a szerbekhez! A sorok között az is kiolvasható volt, hogy tűrnötök kell a megaláztatást, mert ti alacsonyabb rendűek vagytok. És most itt van az újabb bonyodalom a nyakunkon, mert hogy ma már a magyarok is oda mernek suttyintani a szerbeknek. A félreértések elkerülése végett tisztázni szeretném: elítélem az erőszaknak minden formáját. Épp ezért kívánom, hogy mindenki számára megnyugtató megoldással rendezze végre a helyzetet az itteni államhatalom. Az eszközei megvannak hozzá. Eddig is csak a szándék hiányzott.
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4410/Megbekelest-Ezekkel-Igy.html, 2011. szeptember 28. [12:39]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése