2011. július 27., szerda

KASZA VISSZATÉRNE?

„A VMSZ-ből egyes személyek akaratával zártak ki, akik privatizálták a pártot”

Nem titok, hogy a Magyar Szó napilap szelektíven tájékoztat. A napilap legutóbbi főszerkesztőjének leváltásával kapcsolatban, például a Magyar Narancs (július 7-ei írása) szerint, „a döntéshozók maguk sem titkolják, hogy a szép sikerekről színes tudósításokban beszámoló, a politikai elit által kézivezérelt lapot kívánnak teremteni maguknak”.
Ezért nem csoda, hogy számos, a magyar közösséggel kapcsolatos információt az ún. alternatív tájékoztatási eszközben, a Vajdaság Ma internetes hírportálon, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) Hírlevelében, a Magyar Polgári Szövetség honlapján, vagy az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület (július 8-án megszűnt) honlapján, illetve a szerb nyelvű sajtóban lehet(ett) olvasni. Ezek nélkül viszont lehetetlen tárgyilagos képet alkotni a közösségen belüli történésekről. (Érdekes, senki nyilvánosan még csak fel sem vetette azt a gondolatot, hogy legalább egy független hetilapot kellene indítani a választások előtt a vajdasági magyarok tárgyilagos tájékoztatása érdekében.)

Privatizált VMSZ

A július 23-ai Nacionalni građanski újvidéki napilap például interjút közöl Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) korábbi elnökével, akit a párt fegyelmi bizottsága 2010. február 10-én, Bunyik Zoltánnal, a párt tanácsának akkor elnökével együtt, a VMSZ elnökségének 2010. január 29-én megfogalmazott vádjai alapján, kevesebb mint egy óra alatt kizárt a pártból.
Kasza a lapnak elmondta, hogy „volt harcostársai az Alapszabály megkerülésével zárták ki a pártból, és hogy az általa szervezett pártot privatizálta egy kisebb csoport, Lovas Ildikóval az élén”. (Lovas Ildikó a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa – B. A. megj.)

A Branko Žujović által készített beszélgetés teljes szövege:
• Tisztelt Kasza úr, kíván-e új pártot alapítani és visszatérni a politikába?
– Önnek tudnia kell, hogy többé nem vagyok fiatal, hogy sok energiát fektettem a több évtizedes politikai tevékenységbe, és hogy sokat tettem a pártért, amelyből alapszabály-ellenesen lettem kizárva, olyan személyek magánakaratából, akik privatizálták ezt a pártot. Az életem egyharmadát, ha nem többet, a VMSZ-be fektettem. Politikai vezető voltam olyan időkben, amikor Szabadkán nehéz volt megőrizni az európai értékeket, nekünk ez mégis sikerült. Mindez hatalmas lemondásokat követelt.
• Mi az Ön által vezetett politika legnagyobb sikere?
Vérontás nélkül megőriztük a környezetünket. Voltak incidensek, amelyekre az idősebb szabadkaiak emlékeznek. Szerencsére ezek nem rontották meg az együttélést, amire minden szabadkainak büszkének kellene lenni. A rendőrség hibájából manapság nem ismerjük ezeknek az incidenseknek az elkövetőit. Mi ma sem tudjuk, hogy kik azok az emberek, akik meg akarták rontani a város légkörét.
• Mi jellemzi a VMSZ mai politikáját?
– Az én volt pártom három-négy ember alkotta csoporté. Létezik az emberek megbélyegzése, akiket jó és rossz magyarokra osztanak. Többé nem létezik a más véleményre való jog. Ez nem jó a magyar közösségnek.
• Hogyan kommentározza Pressburger Csabának, a Magyar Szó főszerkesztőjének nemrégi leváltását?
– A probléma sokkal szélesebb a leváltásnál. A Hét Nap többé nem hivatásos hetilap, hanem pártlap. A Pannon Televízió párttelevízió. A Magyar Szóba olyan szerkesztőt kellett hozniuk, aki aláveti magát a VMSZ követeléseinek. A magyar közösségnek szánt minden információ most a VMSZ vezetőinek a kezében van.
• Amennyiben Önnek igaza van, ki folytatja ezt a politikát?
– Lovas Ildikó van ennek a csoportnak az élén, és ő folyatja ezt az értelmetlen stratégiát. És nem csak a sajtóban, de a kultúrában és az összes többi szegmentumban is.
• Hogyan értékeli az ilyen VMSZ politikai pozícióját?
– Nincsen többé politikai párbeszéd és együttműködés, de még csak kapcsolatok sincsennek, s ez mindenki számára rossz. A Vajdasági Magyar Szövetség nem tárgyal a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV), a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségével (DSHV), a bunyevácok vezetőivel, a Demokrata Párttal, hogy ne is említsem…
• Vajdasági Magyar Szövetség kifejezetten ellenzéki pozíciót foglal el…
– Még ez sem pontos. Ha eltávolodtak a demokratáktól, nyilatkozatokkal és közleményekkel nyilvánosan hadakoznak velük, miért nem lesznek következetesek és adják fel a privilégiumokat és tisztségeket a tartományi közigazgatásban. Ez képmutatás! Szabadkán az ilyen politikájuk miatt néhány tíz magyar család munka nélkül maradt, ők pedig Szabadkán és Újvidéken továbbra is szorosan tartják a privilégiumokat és a kettős standardokat.
• Pásztor István a Subotičke novine-nak azt nyilatkozta, hogy a VMSZ-nek kell a szerbiai magyarok egységes politikai irányvonalának az élén lenni…
– Az egyoldalú gondolkodás soha sem hozott semmi jót.
• Szerbia európai csatlakozásának útján mi a legnagyobb akadály?
– A „nemzeti hősök” és Koszovó. Az első probléma már mögöttünk van, de itt meg kell érteni, hogy a koszovói politika több évtizedes melléfogás. Koszovó bizonyos mértékben már nemzetközileg elismert. Gondoskodni kell a szerbek kulturális örökségéről, mert az a terület igenis a szerbek bölcsője. Magyarként teljesen megértem a szerbek pozícióját. Mi hasonló folyamaton estünk át 1918 és 1920 között. Ezt a magyarok pszichikailag még napjainkban is nehezen viselik el. A realitást mégis el kell fogadni.
• Amikor Ön az európai útról beszél, nem tűnik az úgy Önnek, hogy az EU az érzelmi politikai kéréseket hatványozza. Brüsszel miért nem mondja soha: „Mi a szerbiai politikai partnereinktől kevesebb pártokráciát és korrupciót várunk el”?
– Az EU-nak a korrupció, a bűnözés, a minden házban fegyver és a kábítószerterjesztés elleni komoly kiállása nélkül, vagyis egy ilyen viszonyulás nélkül valóban nem lesz fejlődés.
• Hogyan látja Ön Szerbia politikai színterét?
– Nem vagyok a politika középpontjában, de csalódott vagyok, hogy olyan emberek vannak hatalmon, akik tönkretették az országot. Azokat az elveket, amelyek a Szerbiai Demokratikus Ellenzékbe (DOS) tömörítettek bennünket, már rég faképnél hagyták. Most azokat az emberek látjuk, akik a változások ellen vannak, mert így irányítják a változásokat. Tudom, hogy a politika nem statikus, de ez értelmetlen. Ha az EU-hoz való közeledésről beszélünk, Szerbiának jobb diszpozíciói voltak a környezetünkben lévő számos országnál, most pedig meggyőzően Montenegró, Horvátország, Macedónia mögött vagyunk – nyilatkozta Kasza a Nacionalni građanski lapnak.

Szabadkát meglopják

Az interjúhoz kapcsolódik a Magyar Szó július 23-ai számának (csak a 19. oldalán) közölt írás, miszerint „Szabadka város önkormányzatát már két évtizede folyamatosan meglopják – állítja a Spas Egyesület tagja, Goran Đukić” (tm: Több mint tíz éve meglopják Szabadkát).
Verica Grgurović, a Spas Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyesületük feljelentést tett, hogy „a gyanú szerint törvényellenesen magánemberek kezére játszottak több ezer négyzetméter nagyságú városi tulajdonban lévő üzlethelyiséget, a bizonyítékként szolgáló dokumentumokat át sem nézték a bíróságon”.
– Állítom, hogy Kasza József, aki az akkori község elnökeként a Prva Preduzetnička Banknak odaajándékozott egy 400 négyzetméter nagyságú üzlethelyiséget, más üzlethelyiségek kapcsán is kérdőre vonható, Željko Šukovićtyal egyetemben, aki akkoriban a Kataszteri Hivatalban dolgozott és ezeket az üzlethelyiségeket bejegyezte, törvényellenesen – állította Goran Đukić, aki szerint szervezett bűnözőcsoportok tagjairól van szó, akiket a szervezett bűnözőcsoport, vagyis az ügyészség véd – olvasható az idézett írásban.
Érdekes lesz kivárni, hogy a közelgő választások során mi mindent tudnak majd még meg a polgárok az egyes korábbi és mostani szabadkai vezetőkről.

2011. július 26.
Bozóki Antal

__________
* http://www.vajma.info/cikk/olvasok/30/Kasza-visszaterne.html, 2011. július 26. [15:37]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése