2018. január 23., kedd

Danas, 2018. január 23. 7. 

Hogyan szavaznak a vajdasági magyarok?


A négy évvel ezelőtti választásokon nagyjából minden nyolcadik, kilencedik vajdasági magyar vett részt. Hogy elsöprő többségük a Fideszre szavazott, az nem kétséges. Mégsem célszerű a teljes közösségre ellenségként tekinteni: ez csak tovább szítja a feszültséget az amúgy sem békés magyar politikai csatározások közepette.

Mégis, mielőtt elítélnénk egy egész közösséget, amiért feltételezésünk szerint a Fideszt támogatják, érdemes lehet megismerni azt a társadalmi-politikai környezetet, amelyben élnek, gondolkodnak és döntéseket hoznak.

A rohamosan csökkenő vajdasági magyarság folyamatosan vívja a maga harcát a fennmaradásért. Határon túli magyarnak nehéz lenni, mert a kisebbségi sors mindig plusz terheket ró a közösségre és az egyénre is. A valahová tartozás mindegyikünk alapvető pszichológiai igénye, a nemzeti hovatartozást talán kissé túl komolyan is vevő Kelet-Közép-Európában pedig alapvető probléma, hogy a kisebbségek több visszautasítással találkoznak, mint el- és befogadással. Itt az a baj, hogy magyar vagyok, ott meg az, hogy szerb – ez a legtöbb vajdasági magyar számára ismerős probléma. Hiába igyekszik az ember beilleszkedni, valamennyire mindig kívülálló marad.
(Fotó: MTI / Molnár Edvárd)
Ilyen körülmények között nem csoda, ha a „közénk tartozol” hívószóra felkapja a fejét.
Márpedig a Fidesz retorikája pontosan ezt üzeni a határon túli – köztük a vajdasági – magyaroknak. Kár lenne tagadni, hogy amit a vajdasági magyarok az elmúlt harminc évben Magyarországtól kaptak, azt a Fidesztől kapták. Hozzájuk kötődik például a státustörvény létrehozása és a magyar állampolgárság kiterjesztése, ezek az intézkedések pedig nemcsak gyakorlati előnyökkel járnak a vajdasági magyarok számára, hanem a nemzeti összetartozás érzését is erősítették.
A választójog kiterjesztése a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők számára ezzel szemben már úgy is értelmezhető, hogy a magyar kormány ezzel kéri az ellenszolgáltatást a korábbi törődésért.

A hálaszavazat pedig olyan, mint a hálapénz: senki sem adja szívesen, de ha ez kell a boldoguláshoz, hát legyen.

Figyelembe véve, hogy a könnyített honosítással gyakorlatilag megnyílt a magyar és az európai uniós határ a vajdasági magyarok előtt, könnyen megérthető, hogy sokan ezt kihasználva az anyaországba menekülnek a sok tekintetben katasztrofális szerbiai állapotok elől. Összehasonlításul: a szerbiai minimálbér szűk hatvanezer forintnak felel meg, az átlagbér pedig ennek nagyjából kétszerese. Eközben a megélhetési költségek csak 10-20 százalékkal maradnak el a magyarországitól.
Az itthon 4 százalék körüli munkanélküliségi ráta Szerbiában a 12 százalékot is meghaladja. A fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését tovább nehezíti, hogy Szerbiában még legalább év végéig megmarad az az évek óta érvényben lévő létszámstop, amelynek értelmében nem alakíthatók ki új munkahelyek a közszférában.
Nem csoda hát, hogy egy tavalyi felmérés szerint a vajdasági fiataloknak mindössze egyharmada tervezi, hogy nem hagyja el Szerbiát.
Azok pedig, akik a Nyugat helyett Magyarországot választják, itt tanulva, dolgozva elkerülhetetlenül szembesülnek a Fidesz másik oldalával is: azzal, amelyik nem ad, hanem elvesz. A tolerancia és a társadalmi igazságosság elvét pártoló, a Fideszből és a miniszterelnökből kiábrándult határon túli magyarok pedig igencsak nehéz helyzetbe kerülnek, ha élni akarnak a szavazati jogukkal, hiszen az ellenzék (a Jobbikot leszámítva) sosem tudta, és nem is igazán akarta megszólítani őket.

Erről mesélt az a három vajdasági magyar fiatal is, akiket arra kértem, hogy osszák meg gondolataikat a témával kapcsolatban.

Ami közös bennük, hogy mindhárman fontosnak tartják, hogy ismerjék a magyar közéleti viszonyokat, a politikai színteret. H. azért, mert itt dolgozik, K. azért, mert itt tanul, D. pedig azért, mert megítélése szerint a Magyarországon hozott politikai döntések hatással vannak az ő mindennapjaira is, függetlenül attól, hogy a határon túl él.
Egyikük sem illik bele abba a képbe, ami az ellenzék fejében él a határon túli magyarokról, hiszen nem elégedettek a Fidesz politikájával, nem akarják őket mindenáron hatalmon tartani.
Itt érdemes megjegyezni, hogy mindhármuk esetében ez volt az az ok, amiért nevük elhallgatását kérték: talán ebből is látszik, hogy mit várhat otthonában az a vajdasági magyar, aki nyíltan vállalja, hogy nem követi vakon a számára felsőbb politikai szinteken kijelölt utat.
H. akkor döntött a Magyarországra költözés mellett, amikor egy, a közigazgatásban dolgozó rokona állást talált a számára – de csak úgy vették volna föl, ha belép a Fidesz helyi testvérpártjaként is emlegetett Vajdasági Magyar Szövetségbe.
Nem egy olyan esetről hallani, hogy a pártot vagy annak intézkedéseit nyilvánosan bíráló személyeket hátrány érte a nézeteik miatt. Erre csak egy példa, hogy a Mosolytenger Gyermekfesztivál támogatása múlt évben hirtelen majdnem harmadára csökkent, aminek sokak szerint az az oka, hogy a rendezvény főszervezője a VMSZ-szel szemben álló Magyar Mozgalom elnöke.
D. 29 éves közgazdász. Magyarországon fejezte be a középiskolát és az egyetemet is, később mégsem maradt itt. Ő elsősorban a korrupciót és az állami propagandagépezetet bírálja:
„Ami nem tetszik, az a források irracionális elosztása, vagyis a tűzközelben lévők nyílt támogatása, és az uszítás bizonyos személyek és intézmények ellen.”
Ő, ha szavaz, mégis a Fideszre fogja leadni a voksát. Elmondása szerint ennek egyik oka az, hogy az olyan alapelvekkel, mint a család és a nemzet fontossága teljes mértékben azonosulni tud (bár a kivitelezést igencsak problémásnak ítéli meg).
A másik ok pedig az, hogy nincs ma olyan párt Magyarországon, amely valódi alternatívát jelentene a számára. A határon túli magyaroknak nyújtott pályázati, kulturális és szociális támogatások az ő életszínvonalán jelentős mértékben javítanak, ezt pedig meglátása szerint más párt nem tenné lehetővé a számára.
L. 28 éves, a férje vállalkozásában dolgozik, adminisztrációs és kapcsolattartási feladatokat lát el. Sokáig Vajdaságban képzelte el az életét, végül a munkalehetőségek hiánya miatt a család Szegedre költözött. Ő D.-nél sokkal kritikusabb hangot üt meg: a kettős állampolgárság és az egyéb kedvezmények őt nem győzték meg semmiről.
„Nem érzem úgy, hogy szolidaritásból egyet kell értenem a nézeteikkel” – mondja.
Szerinte a Fidesz a gyűlöletkampány és az emberek megfélemlítésének segítségével akar hatalmon maradni.
„Tisztában vannak vele, hogy az ember az alapszükségleteinek a kielégítésén túl a biztonságra törekszik elsősorban, és ez a legegyszerűbb módja a nép kollektív befolyásolásának.”
A többi pártról D.-hez hasonlóan vélekedik: senki nem nyújt számára valós alternatívát, így nem is tud választani közülük. Ha elmegy szavazni, ő a Jobbikot fogja támogatni. Nem azért, mert egyetért a párt kirekesztő elveivel, hanem azért, mert egyedül bennük – és az ő szavazóikban – lát lehetőséget a kormányváltásra.
K. 24 éves, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem társadalomtudományi karán tanul. Civil szervezetek munkájában, különböző önkéntes és egyetemi programokban is tevékenyen részt vett és vesz, világlátott, tájékozott és közéleti ügyekben jártas nő.
Ő is sokra tartja a magyar állampolgárságát, amit az egyszerűsített honosítási eljárás során szerzett meg, de hozzáteszi, hogy az össznemzeti egység illúziója darabokra hullott a határkerítés felhúzásával, hiszen ez csak még inkább kijelöli a határt vajdasági és magyarországi magyarok között.
Ő úgy látja, hogy a Fidesz rossz irányba halad, ezért a nézeteivel egy sokkal inkább összhangban álló pártra, az LMP-re fog szavazni. Ha fog.

Őt ugyanis visszatartja ettől az a megjegyzés, amit még évekkel ezelőtt, a magyar állampolgársága megszerzésekor kapott: „mit akarsz te itt, hiszen nem is vagy igazi magyar”.

Mindebből nemcsak az látszik, hogy a vajdasági magyarok nem egységesen kormánypártiak, hanem az is, hogy nincsenek őket megszólító baloldali vagy liberális pártok. Miközben a Fidesz a nemzeti egység szépen szóló retorikája mellett anyagi javakkal is segíti a határon túli magyarokat, a magyar baloldal nem foglalkozik velük érdemben. Ha pedig ezen pártok szavazói tovább rontják a helyzetet a határon túli magyarok magyarságának megkérdőjelezésével, akkor egyre kevésbé valószerű, hogy azok az áprilisi országgyűlési választásokon a kormányváltásra készülő pártokat támogassák.
Danas, 2018. január 22. 7. 

2018. január 22., hétfő

Január 22.:

A magyar kultúra napja

Január 22.: A magyar kultúra napja
A Hymnus kézirata
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc - a kézirat tanúsága szerint - 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le. A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "a Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit. A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt és csak több mint egy évszázados lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába. A Hymnus tintamarás miatt megsérült kézirata két lapon található.
A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel. Akkoriban ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Szózattal, a szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában aztán - mondhatni közmegegyezéses alapon - a Himnusz lett a magyarok nemzeti imádsága.
A Himnuszt hivatalosan csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába. A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény I. cikke is kimondja: "Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével."
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. Szavai szerint "ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is". A Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december 29-én határozott a magyar kultúra napjának megtartásáról, a rendezvényekre először 1989 januárjában került sor.
Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak, megrendezik az Együtt szaval a nemzet című programot és a Magyar Drámaíró Verseny döntőjét. Ekkor adják át a magyar kultúrával, továbbá - 1993 óta - az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is, többek között a Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, a Minősített Közművelődési Intézmény címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak a Minősített Könyvtár címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat.

2018. január 21., vasárnap

Tovább csökkent a diákok száma Topolyán

 Január 15-én, hétfőn a topolyai községben 28 diákkal kevesebb kezdte el a tanév második félévét.
 
  
Szeptemberben 2083 általános iskolás kezdte a tanévet, a második félévben pedig már csak 2055 tanuló ül az iskolapadokban. A diákok számának csökkenése leginkább külföldre vagy másik városokba való átköltözésnek köszönhető.
Egyébként a két városi általános iskolának van a legtöbb tanulója, de a környező falvak oktatási intézményei – egyelőre – még meg tudják tartani a diákok optimális számát ahhoz, hogy folytathassák munkájukat.
 

A kisebbségnek mindig igaza van.
Henrik Johan Ibsen (Skien, 1828. március 20.Christiania, 1906. május 23.) norvég drámaíró, színházi rendező, költő.

Igaz, hogy a választások eredményei előre ismertek, de a választók számára ez mindig titok!
Milan R. Simić

2018. január 20., szombat



Kötelezettségeim vannak önmagam iránt.
Ibsen, Henrik Johan (Skien, 1828. március 20.Christiania, 1906. május 23.) norvég drámaíró, színházi rendező, költő.

Pult alatt adták el. Most számlát kérnek.
Dušan Rankov Lončar